2018.06.25.

Bibliaosztás Szolnokon

A „bibliákat a kilencedikes diákoknak” akció újabb eseménye ez alkalommal a Metodista egyház közreműködésével megvalósult bibliaosztás volt Szolnokon november ötödikén. Kaled László lelkész-történész száz példány Bibliát osztott ki az egyik középiskola kilencedikes évfolyam négy osztályában. A magyar órák elején történt átadás alkalmával a Bibliatársulat munkatársa a Bibliatársulatot említette, és röviden elmondta, hogyan jutottak el a Bibliák a diákokhoz. Ahogyan az egyik diák még a szünetben rá is kérdezett: „Biztos a gimnázium vásárolta ezeket a Bibliákat, ugye?” Nos, a Bibliatársulat képviselője elmondhatta, hogy egyéni adományozóik nagylelkűsége húzódik meg az ajándékba kapott Bibliák mögött.

Azon túl, hogy a Biblia tananyag is lesz ebben az évben senki sem csak „egy kötelező olvasmányt” látott a szép könyvekben. A diákok széles mosollyal köszönték meg a Bibliákat, és abban is biztosak vagyunk, hogy lesz némi „csere-bere”, hogy ha a sötétkék, bordó és zöld borítójú Szentírások közül mindenkinek a hozzá legközelebb álló színű jusson végezetül.

Az aznapi időjárás szerint „lehangoló” nap volt a hétfői, de az a nap, amikor valaki egy Bibliát kap ajándékba minden, csak nem lehangoló!

A lelkész egy azon a pénteken induló beszélgetés-sorozat első alkalomára hívta az érdeklődőket, amelynek témája természetesen a Szentírás lesz.