2017.07.20.

A Biblia

A Bibliatársulat azért létezhet, mert létezik a Biblia, mindannyiunk közös kincse. Olyan érték ez a különleges “könyvtár”, amelyre vigyáznunk kell. Ember voltunk letéteményese, egyedülálló és megismételhetetlen lehetőség arra, hogy halandó emberként bepillantást nyerjünk Isten dolgaiba, az emberi élet “értelmének” felettébb rejtelmes világába.

A Bibliára nem úgy kell vigyáznunk, mint értéktárgyainkra: nem rejthetjük el biztos helyre, a “véka alá” vagy éppen könyvespolcunk legtávolabbi zugába. Ha így tennénk, nemhogy megőriznénk a Bibliát, hanem éppen kioltanánk erejét, megfosztanánk értelmétől, amely az olvasásában rejlik. A családi könyvespolcon porosodó Szentírás csak egy köteg egybefűzött papír – a kézbevett és naponként olvasott Szentírás azonban “Isten ereje…, minden hívőnek üdvösségére…” (Róm 1,16).

Olvasója számára a Biblia fokozatosan tárja fel önmagát és üzenetét. Nem kell hozzá komoly előtanulmány, képzettség vagy felkészültség, mert a Biblia – ahogyan a reformátorok mondták – önmagát magyarázza. Ha az olvasó mégis nehezebben érthető szakaszokkal szembesül, az csak egyre inkább arra sarkallja, hogy jobban megismerje és megértse a Biblia világát.

Csodálatos utazás veszi kezdetét az olvasó életében, akit megragadott a Szentírás: utazás egy mélyebb Isten-, világ-, ember- és önismeret felé. Nem szabad, hogy bárkit elbizonytalanítson a név: “Szent” Írás. A “szent” nem érinthetetlent jelent ebben az esetben, hanem “Istenhez tartozót”. Nem kell félni attól sem, hogy több ezer éve leírt gondolatokat tartalmaz. Aki elolvassa ezeket, bizonyára modern kérdéseinkre adott modern válaszoknak fogja érezni őket. És nem kell gyanakvóan azt gondolni sem, hogy a Biblia egyedül “az egyházra tartozik”. A Biblia mindnyájunkra tartozik, hiszen azért íratott, hogy elhiggyük: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életünk legyen az Ő nevében (vö. Jn 20,31).

Dr. Pecsuk Ottó
főtitkár