2017.04.30.

A Bibliatársulatok Világszövetsége

A Bibliatársulatok Világszövetsége (United Bible Societies) egyesíti a világ több mint 200 országában működő nemzeti bibliatársulatot. Ez a 146 bibliatársulat együttesen a Biblia legnagyobb fordítója, kiadója és terjesztője a világon.

A bibliatársulatok nem tagjai valamely egyháznak, működésükkel valamennyi keresztyén felekezetet igyekeznek segíteni olyan kiadványokkal és szolgálattal, amely a helyi szükségekhez igazodik. Ez magában foglalja a templomba járó emberek Szentírással való ellátását, írás-olvasás oktatását ott, ahol erre szükség van, hangzó Bibliák és kiadványok biztosítását a vakok és gyengénlátók számára, valamint bibliai alapokon álló HIV/AIDS segítőszolgálatot a betegségben szenvedők és ápolóik felé. Ezt a munkát gyakran más – az adott ország vezetéséhez nem kötődő – keresztyén szervezetekkel együttműködve valósítják meg. A különleges kihívások sajátos programokat is életre hívtak, ilyenre példa az erőszaktól szenvedő nők, a szülők nélkül felnövekvő gyermekek és a bebörtönzött rabok közötti szolgálat.

A bibliafordítás áll a középpontjában mindannak, amit teszünk. A bibliatársulatok elkötelezettek annak a célnak az érdekében, hogy hűségesen fordítsák le a Szentírást mindazon keresztyének számára, akik még nem rendelkeznek azzal a saját nyelvükön.

A bibliatársulatok a Biblia terjesztői és a Biblia ügyének bátor szószólói már több mint 200 éve. A Szentírás maga is egy határok nélküli történet, és a Bibliatársulatok célja, hogy annak üzenetét ismertté, befogadottá és elismertté tegye mindenhol.

A Bibliatársulatok Világszövetségének szándéknyilatkozata:

“A Bibliatársulatok Világszövetsége a különböző nemzeti bibliatársulatok közösségeként jött létre, hogy azok együttes munkája, eszmecseréje és egymás kölcsönös támogatása által a lehető legszélesebb körben, a lehető leghatékonyabban és legésszerűbben tudja eljuttatni a Szentírást az emberekhez, hogy Isten igéje megszólíthassa őket. A Bibliatársulatok Világszövetsége célkitűzéseit minden keresztyén egyházzal és egyházi szervezettel együttműködve és partneri kapcsolatban kívánja megvalósítani.”

A bibliatársulati szolgálat alapelvei:

  • Az egyes bibliatársulatok az adott ország területén élő valamennyi ember számára igyekeznek biztosítani a Bibliához jutást olyan nyelven, amelyet megértenek.
  • A bibliatársulatok saját nemzeti szükségleteiket mindig a világ többi részéhez mérve értékelik, s ezért részt vesznek az UBS világméretű bibliaosztó és adománygyűjtő akcióiban.
  • A bibliatársulatok az Ószövetségből, a deuterokanonikus könyvekből (azon egyházak számára, amelyek ezt igénylik) és az Újszövetségből álló Szentírást fordítják és terjesztik, sokféle formátumban, a teljes Bibliától elkezdve egészen a rövid bibliai szövegválogatásokig.
  • A bibliaterjesztés folyamatában fontos elvi követelmény, hogy a bibliatársulatok mindvégig szoros kapcsolatban maradjanak azokkal az egyházakkal, felekezetekkel és hitvallásokkal, amelyeknek meghatározó szerepük van az emberek Biblia iránti igényének formálásában. Ugyanakkor a bibliatársulatok önállóan is igyekeznek felmérni a körülöttük élő társadalom Bibliával kapcsolatos igényeit és elvárásait.
  • A bibliatársulati munka elengedhetetlen feltétele az aktuális helyzetet tükröző és szakadatlan imádság. Minden bibliatársulat egyben egy keresztyén közösség is, amelynek tagjai bibliaolvasó és imádkozó emberek.

A Bibliatársulatok Világszövetségéről és szolgálatairól, valamint az egyes bibliatársulatokról többet is megtudhat a következő honlapon:

www.unitedbiblesocieties.org