2017.03.25.

A magyar bibliafordítás története

Az első teljes magyar bibliafordítások

Károli Gáspár és a Vizsolyi Biblia

Az első teljes magyar nyelvű bibliafordításra 1590-ig várni kellett. Bár ez sem volt egyetlen ember műve, neve véglegesen összefonódott a nagy gönci református esperes, Károli Gáspár alakjával, aki a fordítás és a nyomtatás munkálatait szervezte és összefogta. Károli – egy 18. századi méltatója szerint – “kora legkiválóbb magyar bölcsésze, nyelv- és hittudósa; hívei közt Isten igéjének legékesebb hirdetője” volt.

Meglepő módon a munka mindössze három év alatt készült el, ami felveti annak a lehetőségét, hogy Károlinak már korábban kész volt egy “nyers fordítása”, amelyet munkatársaival csupán átdolgozott és finomított. Kétségtelen, hogy ifjúkori történelembölcseleti tanulmányában, az 1563-ban kiadott “Két könyv”-ben már számtalan bibliai idézettel támasztja alá érvelését, s bár ezek az idézetek nem egyeznek teljesen a későbbi Vizsolyi Biblia fordítási megoldásaival, nem is állnak távol azoktól. A bibliakiadás Előljáró beszédében Károli beszámol arról, hogy a fordítás munkaközösségben készült (a munkatársak névtelenségben maradtak), s komoly kutató munka előzte meg. Igyekeztek felhasználni nem csak az addig elkészült magyar nyelvű bibliafordításokat, de valamennyi kortárs latin fordítást is, így Vatablus, Pagninus, Sebastian Münster és Tremellius műveit és természetesen a Vulgatát: “Akik ezelőtt valami részt fordítottak a Bibliában, azokat is nem utáltuk meg, hanem megtekintettük”.

Az egyes bibliai fejezetek elé Károli rövid összefoglalást illesztett, “hogy amit keres az olvasó, hamarabb megtalálja. Holott valami nehézség volt egy igében, azt megmagyaráztam.” A 16. század legkiválóbb és legnagyobb hatású irodalmi alkotása mindazonáltal nem maradhatott volna fenn és nem kerülhetett volna nyomdába, majd pedig az olvasók kezébe, ha nem akadnak olyan főúri pártfogói, mint Rákóczi Zsigmond egri kapitány, Báthori István országbíró, Homonnai Drugeth István főispán vagy Mágócsi Gáspár gyulai kapitány, akiknek az akkori körülmények között (három részre szakadt Magyarország) nem csak anyagilag kellett támogatni a vállalkozást, de alkalmasint fegyverrel megvédeni is. A fordítás ugyan Göncön folyt, de a nyomtatás munkálatait kilenc emberrel és három nyomdagépen Mantskovit Bálint, a kiváló lengyel tipográfus vezette Vizsolyban (innen a fordítás elnevezése).

Károli Lutherhez hasonlóan még lefordította a bővebb ószövetségi kánon könyveit (deuterokanonikus könyvek), sőt néhány apokrifus írást is. Ezeket a szent könyvekkel egyenértékűnek ugyan nem tekintett, de olvasásra és épülésre hasznosnak tartott műveket késobb, a 16. századi szövegkiadások szerkesztői már kihagyták, hiszen ez is egyik ismérve lett a katolikusoktól való elkülönülésnek.

A szerény fordító elnézést kér a jövendő olvasóktól műve esetleges hibáiért: “…ha valahol a fordításban tévelgettem és az célt nem találtam, azt ne tulajdonítsák vakmerőségemnek, hanem az én gyarlóságomnak…” A Vizsolyi Biblia sajtóhibáit és fordítási tévedéseit késobb is a legkiválóbb magyar teológusok (Szenci Molnár Albert, Misztótfalusi Kis Miklós, Szatmárnémeti Pap István és mások) dolgozták át, ezáltal is megőrizve e kiváló mű színvonalát. Legutoljára – már a Brit és Külföldi Bibliatársulat kezdeményezésére – 1908-ban végezték el a Károli Biblia revízióját. A magyar protestánsok többsége ma is ebben a formájában ismeri és olvassa a Szentírást.

Károli nyelvezetéről, fordításának egyedülálló lendületességéről, erejéről és szépségéről könyvtárnyi irodalom szól. A legnagyobb magyar költők és írók nyertek ihletet belőle, elég ha csak Arany János, Ady Endre vagy Németh László nevét említjük. Utóbbi így vall erről: “Tagadhatatlan, hogy Balassi lírája mellett a protestáns bibliafordítás a tizenhatodik század legjelentősebb magyar irodalmi alkotása. A magyar nyelv nagy és szerencsés iskolája volt ez a könyv. (…) nemcsak Isten magyarba ültetett igéje, de egy változatos és kimeríthetetlen antológia indult útnak az eldugott Vizsolyból, hogy mind mélyebbre ereszkedjék tudósok, urak és nép rétegeibe. (…) A református magyar népben éppúgy benne van a Biblia, mint a kenyér, amelyet eszik, s mint a szőlő, amelyet kapál. Ebben mosakodott és ebben ünnepelt…” A magyar köznyelv is olyan kifejezésekkel, szállóigékkel gazdagodott Károli fordítása nyomán, mint “nyakra-főre”, “nem szeretem napok”, “más szemében meglátja a szálkát, a magáéban nem látja a gerendát”, “viszket a fülük”, “verd meg a pásztort, elszéled a nyáj” vagy “zengő érc és pengő cimbalom”.

Káldi György bibliafordítása

A Pázmány Péterhez hasonlóan protestáns családból származó Káldi György fordítása (1626) hasonló szerepet töltött be a katolikus bibliafordítások, mint Károlié a protestánsok között. A kiváló jezsuita tudós feltehetően rendtársa, a Rómában élő Szántó (Arator) András töredékes művét használta fel fordításához, amelyet 1605-ben az erdélyi Gyulafehérváron kezdett el, s két évvel később Olmützben fejezett be. Az engedélyezésre és a megjelentetésére majd két évtizedet kellett várnia, addig az egyházi felsőbbség által e munkával megbízott Forró György jezsuita testvérrel együtt csiszolgatta, javította a művet, s ez javára is vált a fordításnak: nyelvezete letisztult, érezhető rajta a három évtizedes nyelvi fejlődés a Vizsolyi Bibliához képest (e három évtizedben olyan kiváló nyelvművészek alkottak, mint Szenci Molnár Albert, Balassi Bálint és Pázmány Péter). Nemeskürty István így jellemzi Káldi fordítását: “Káldi György fordítása gondosan csiszolt, gördülékeny munka. Károli Gáspár – és még inkább Pesti Gábor – fordítása többnyire szebb, erőteljesebb, zamatosabb, de Káldi gördülékenysége már az újkor gondolkodásának hangulatát idézi. A mai olvasóhoz talán ez a fordítás került – értelmezés tekintetében – legközelebb.”

Káldinak a fordítással természetesen egészen más szándékai voltak, mint Károlinak és társainak. “Oktató intésében” elmondja, hogy szerinte egyáltalán nem szükséges, hogy széles néptömegek olvassák a Bibliát: “Elég az, hogy ki-ki a tanítók magyarázattyából azt értse, ami az ő hivatallyához kivántatik.” Káldi tehát a tanítók munkájához kívánt megbízható segédeszközt és alapot szolgáltatni. Amint azt az 1546-os tridenti zsinat rendelkezései előírták, a fordítás alapjául a Vulgata latin szövegét használta, s kevésbé volt tekintettel a héber vagy görög alapszövegre (igaz ugyan, hogy a mai szövegkutatók az akkoriban rendelkezésre álló görög szöveget sok tekintetben megbízhatatlannak ítélik).

Ha a Vizsolyi Biblia esetében említettük a támogatókat, Káldi fordításánál sem hallgathatjuk el a különös tényt, hogy a nyomtatás költségeit egyrészt Pázmány Péter érsek és főkancellár, másrészt Bethlen Gábor református erdélyi fejedelem (aki híres volt vallási toleranciájáról) fedezték.

Pages: 1 2 3 4 5