2017.10.20.

Középszint, 4. hét

Szent Izsaiás így ír Krisztusnak
szent születéséről,
Hogy egy vesszőszál fölnevekedik
Jesse gyökeréről.

Ennek gyökerén egy virágocska,
úgymond, nevekedik,
Kin az Istennek, ő szent atyjának
lelke megnyugoszik. (…)

Igazságával mindez világot
ítélnie fogja,
Mert atyaisten az ítéletet
kezébe bocsátja. (…)

Ű miá lészen, hogy az bárányok
az farkassal laknak,
Semmi bántások oroszlánoktól
nem lészen juhoknak.

(Szegedi Mizsér Gergely)

Ézsaiás könyvének melyik fejezetén alapul a fenti versrészlet?
(12. vers, 6.szó)

 


Genfben, a Reformáció nemzetközi emlékművén a reformáció tíz fontos alakjának szobra között Bocskai István (1557–1606), Erdély fejedelme is helyet kapott.

A „reformátorok fala” 100 méter hosszú, középpontjában egy 5 méter magas, négyalakos szoborcsoport (Bèze, Kálvin, Farel és Knox), ettől jobbra és balra pedig kisebb, kb. 3 méter magas szoboralakok állnak. Az emlékmű alapkövét 1909-ben, Kálvin János születésének 400. és a Genfi Egyetem alapításának 350. évfordulóján helyezték el, és az elkészült emlékművet 1917-ben avatták fel.

Balra Bèze, Kálvin, Farel és Knox, jobbra Bocskai István szobra a reformáció genfi emlékművén