2021.06.14.

„Halljátok… az igéket” – Pünkösdi bibliaolvasás

2012-ben immár negyedik alkalommal kerül sor ökumenikus bibliaolvasásra a Deák téren. A rendezvény alapgondolata a pünkösd csodájára emlékezve valóságosan kivinni az utcán járó emberek közé a Szentírás szavait.

Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének az ünnepe a keresztyén egyházi naptárban. Gyakorlatilag ennek az eseménynek köszönhető az egyház léte, a hit maga. Mégis úgy tűnik, ez az ünnep nem kapja meg az őt megillető figyelmet. Akciónkkal szeretnénk tudatosítani az emberekben, hogy a Lélek ma is képes megszólítani, akit csak akar, és amikor csak akarja – akár a Deák téren, séta közben is.

Ehhez nem kell más, csupán olvasni vagy éppen felolvasni Isten Igéjét. A Biblia korában e két tevékenység egyet jelentett. Éppen ezért várunk mindenkit szeretettel (fel)olvasni és hallgatni, beszélgetni és örülni a Pünkösd ajándékának.

 Az idei évben külön tematikája van az eseménynek: „Isten igazsága és a társadalmi igazságosság”. Ehhez bibliai szakaszokat felsorakoztató kiadvány is készül.

Mindenki részvételére számítunk, akinek fontos, hogy a Bibliát minél többen olvassák és tanuljanak Isten igéjéből. Ehhez nem kell mást tennie, mint eljönni és velünk együtt fennhangon olvasni a Szentírást.

A rendezvényt a Református Közéleti és Kulturális Központ, a Magyar Bibliatársulat, a Kálvin és a Luther Kiadó közösen szervezik. A Bibliát gimnazisták, egyetemisták, közéleti személyiségek (művészek, sportolók, politikusok) és egyházi szervezetek tagjai olvassák fel, a pünkösdi események leírásához híven akár több nyelven is.

A rendezvény időpontja: 2012. május 28., Pünkösdhétfő, 14 órai kezdettel.
Helyszín: Budapest, V. kerület, a Deák téri evangélikus templom lépcsője

 

Az esemény plakátja (letölthető)