A magyar bibliafordítás előfutárai
Magyar nyelvű bibliai szövegek a középkorban
Bár a magyarok vándorlásaik során már az 5. században találkozhattak keresztyén kereskedőkkel és hittérítőkkel, a bibliai szövegek magyar nyelvre fordítása és istentiszteleti használata bizonyíthatóan csak Szent István korában kezdődött. Első királyunk latin nyelvű törvénykönyve tesz említést azokról, akik “a misék idején egymás közt zajonganak és másokat zavarnak… nem figyelve a szentleckékre az egyházi neveléssel egyetemben”. Ezeket a rendbontókat – társadalmi rangjuktól függően – vagy kiűzték a templomból, vagy nyilvános bilincsbe veréssel és ostorozással megszégyenítették. Közrendűek esetén magától értetődőnek tűnik a feltételezés, hogy a szentlecke és a tanítás magyarul is elhangozhatott, különben nem lett volna értelme elvárni tőlük a figyelmes hallgatást, hiszen az egyszerű emberek nem értettek latinul. Legközelebb már az esztergomi zsinat 1114-es végzései között olvashatunk arról, hogy “minden vasárnapon a nagy egyházakban evangélium, levelek és hittételek magyaráztassanak a népnek”. Híres nyelvemlékeink közül a Halotti beszéd (12. század) és az Ómagyar Mária siralom (13. század) is megőrzött néhány bibliai töredéket és fogalmat (“Bizony mely napon eendel e fa gyümölcsébül, halálnak halálával halsz”; “világ világa… véred hull vizül… Fiam… hal büntelen”).
A Huszita Biblia és hatása
E szerény kezdetek után először a cseh Husz János nevével fémjelzett előreformáció népmozgalmai támasztottak komolyabb igényeket az anyanyelvű Biblia iránt, a 15. század elején. A husziták kiirtásával megbízott Jacobus de márciusia mellett utazó ferences, Szalkai Balázs számol be a magyar huszitizmus kezdeteiről, s így az első magyar nyelvű kéziratos részfordítás, a “Huszita Biblia” előtörténetéről. Eszerint Tamás és Bálint diákok 1436-ban kezdtek hozzá a tanításaik számára fontosabb bibliai könyvek lefordításához, s munkájukat 1439-ben, Moldvában fejezték be, ahol már biztonságban érezték magukat a pápai üldöztetéstől. A kutatók e részfordítás szövegét vélik felfedezni három fennmaradt kéziratos könyvben, a Bécsi-, a Müncheni és az Apor-kódexben. A “Huszita Biblia” legismertebb jellemvonása a Szentlélek “Szent Szellet” fordítása, amely már a kortársakból is megbotránkozást váltott ki, s jól mutatja, hogy akkoriban is élt a “lélek vagy szellem”-vita a bibliatudósok között a görög pneuma szóval kapcsolatban. Érdekes, hogy ettől eltekintve kevés huszita jellegzetességet mutat a szöveg, ezért katolikus kutatók még azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a fordítás ferences vagy premontrei barátok munkája. Kétségtelen tény, hogy a husziták fordítása hatással volt a katolikus egyház missziói munkájára, s a 16. század elején több fordítástöredékük is napvilágot látott. Ezek közül ki kell emelnünk Halábori Bertalan pap által készített fordítást (“Döbrentei kódex”) az Énekek Énekéről, Jób könyvéről, a Zsoltárokról és az evangéliumokról, illetve a begina- (a beginák istenfélő asszonyok voltak, akik ugyan nem tettek szerzetesi fogadalmat, de zárt közösségben éltek) vagy apáca-kódexeket, amelyek a bibliarészletek mellett áhítatos irodalmat és istenes himnuszokat tartalmaztak, főként személyes használatra.
Sajnos nem maradt fenn Báthori László legendás bibliafordítása, amelyet húsz éves (1437-1457) magányában, a budai Nagyhárshegy egy barlangjában készített, mintegy magyar Szent Jeromosként. Ezt a magyarázatokkal ellátott fordítást szépsége miatt állítólag még Mátyás király is felvette könyvtárába, a Corvinák közé.
A Jordánszky-kódex
Esztergomban, a Főszékesegyház könyvtárában található az a kódex, amelyet 75 évvel a husziták bibliafordítása után készített egy tudós katolikus szerzetes, akinek a nevét sajnos nem ismerjük. A szándékosan válogatásnak szánt bibliafordítás újszövetségi része Pál apostol leveleit kivéve teljes, az ószövetségi rész pedig a kánon első hét könyvét (a Bírák könyvéig) tartalmazza. A fordító feljegyzése szerint csupán ezekre volt “mi idvességünkre szükség”.
Első tudatos fordítónkként őszintén bevallja azt is, hogy a bibliafordítás összetett feladata néhol meghaladta az erejét, főleg Mózes ötödik könyvének azon fejezeteinél, ahol a szent sátor felépítésére és berendezésére vonatkozó utasítások találhatók: “…mi módon és mi szerrel mondotta Úr Isten szerezni az nagyobb tábernákulumot avagy az Isten sátorát és egyházát minden szerszámával, hozjá tartozóval és benne valókkal, – kinek értelme és magyarsága semmiképpen én elmémbe nem fér, de egyébtül sem érthetöm.”
Ahogy a Dózsa György-féle parasztháború viharai lassan elvonultak, a magyar nép is egyre többet hallott azokról a vallási eseményekről, amelyek középpontjában egy wittenbergi szerzetes és bibliatudós, Luther Márton állt. A reformáció tanai szélsebesen terjedtek az országban, s ez gyökeresen megváltoztatta a magyar emberek Bibliához fűződő viszonyát, s így érthető módon a teljes bibliafordítás iránti igényt is.
A Jordánszky-kódex mellett azonban nem feledkezhetünk meg azokról a próbálkozásokról sem, amelyek azért születtek, hogy még a kezdet kezdetén felkészítsék a katolikus híveket a reformáció “eretnek tanítása” elleni küzdelemre. Így gondolkodott az Érdy-kódex (1526) szerzője, aki a városlődi karthauzi kolostor gazdasági vezetőjeként ugyan nem érezte magát alkalmasnak a tudós munkára, mégis belefogott a bibliai szöveg helyes értelmének felkutatásába, mégpedig tette ezt “legfőképpen azért, mert majdnem egész Európát megfertőzte a dögletes lutheri eretnekség és álnokság, mely legújabban, ó jaj, a választott magyar néphez is elérkezett ennek züllésére és pusztulására”.
GALÉRIA
