Blog

Szegényebbek lettünk egy kiváló bibliafordítóval

 
2019. december 10-én, életének 90. évében elhunyt Dr. Cserháti Sándor evangélikus lelkész, teológiai tanár és a magyar bibliafordítás egyik kiemelkedő alakja. 1930. június 21-én született, középiskoláit Mohácson és Pécsett végezte. Az evangélikus teológiára előbb Sopronban, majd Budapesten járt, 1953-ig. 1973-ban az Evangélikus Teológiai Akadémián avatták a hittudomány doktorává, doktori dolgozatának címe: „Krisztusban szeretett világ” volt. Több gyülekezetben is szolgált lelkészként, de különösen meghatározó időszak volt számára az 1968-1983 között Szegeden eltöltött tizenöt év. Ezután nyugdíjazásáig az Evangélikus Teológiai Akadémián (később Evangélikus Hittudományi Egyetemen) tanította lelkészek több nemzedékét az Újszövetségi tanszék professzoraként. Egészen a legutóbbi évekig még emeritus professzorként is segítette az EHÉ-n folyó oktatói és tudományos munkát.

Cserháti Sándor életében és munkásságában nagyon fontos volt a magyar nyelvű bibliafordítás ügye. Nem túlzás azt mondani, hogy olthatatlan tűzként égett benne a jól érthető és pontos bibliafordítás iránti igény. Ennek a fontosságát lelkipásztorként és újszövetséges tudósként is belátta. Még gyakorló lelkipásztorként, 1966-ban kapcsolódott be az új fordítású Biblia munkálataiba, majd oszlopos alakja, szervezője és koordinálója volt az 1990-es revízió újszövetségi munkafolyamatának is. A kilencvenes években fordítóként közreműködött a Deuterokanonikus bibliai könyvek megjelentetésében is.

Számos fontos kommentárt írt az újszövetségi könyvekhez, elsősorban Pál apostol leveleihez, amelyek a magyarországi evangélikus és tágabb értelemben keresztyén lelkésznemzedékek számára is fontos tájékozódási pontként szolgáltak. Egzegetikai és bibliafordítói munkásságának koronájaként tekintett a két korinthusi levélhez írt kommentárjára, amelyben azonos súlyt fektetett a helyes és kommunikatív bibliafordításra, illetve az ihletett igemagyarázatra. Különösen tanulságos, ahogyan kommentárjainak munkafordításaiban az új fordítású Biblia szövegi megoldásaival viaskodik, azokat igyekszik javítani és felülmúlni, úgy, hogy a „bevett” fordítás mögött álló érveket is pontosan ismeri és tiszteletben tartja.

Ízig-vérig evangélikus újszövetségtudósként is mindig szem előtt tartotta az egész keresztyén anyaszentegyházat, az igazi ökumenét, amelyet tudásával és hitével szolgálni akart. Mindig velem marad az a kritikus, de szerető figyelem, amelyet újszövetségi tárgyú szakdolgozatom bírálójaként tanúsított egy zöldfülű teológuspalánta iránt. Ezt később átformálta bátorító kollegialitássá, amikor már együtt dolgozhattunk a Magyar Bibliatársulat Szöveggondozó Bizottságában. Tanúi lehettünk annak, ahogy az emmausi tanítványokhoz hasonlóan neki is mindig „felhevült a szíve”, ha látta másokon, hogy megragadja és fogva tartja őket az ige szeretete. Jó volt tőle tanulni, vele dolgozni, őt követni. „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.” (Zsid 13,7)

Pecsuk Ottó