Isten minden egyes emberre egyedi feladatokat bíz. Ezekhez különleges erőt kapunk a Szentlélektől: egyedi képességeket, tehetséget, érdeklődést, lelkesedést, örömet, kitartást. De a Lélektől kapunk erőt arra is, hogy képesek legyünk szeretni Istent és embertársainkat.
Az Ószövetségben a Lélek képességet adott például Józsefnek arra, hogy álmokat tudjon magyarázni (1Móz 40–41). Becalél tehetséget és művészi képességet kapott (2Móz 31), hogy gyönyörű tárgyakat készítsen a szent hajlékba, ahol Isten jelen lesz a nép között. A próféták pedig többek közt ahhoz kaptak erőt, vagyis képességet, hogy megértsék és tolmácsolják Isten üzeneteit a népnek.
A Szentlélek című videóban (https://www.youtube.com/watch?v=l_lMoU3Ik_Q) szólnak arról is, hogy amikor eljön a Lélek, hogyan formálja majd át az embereket:
A próféták azt mondták, hogy Isten Lelke újra eljön, mint a Teremtés könyvének elején, de ezúttal azért, hogy átformálja az emberek szívét Isten és mások _____.
A böngésző címsorának legvégén töröld ki a “/” jelet és az előző választ. Majd a https://bibliatarsulat.hu/jatek-elsohet- után írd be a kihagyott szót csupa kisbetűvel, ékezetek nélkül, és nyomj ENTER-t.
Ha helyes a megoldásod, akkor eljutsz a következő kérdésünkhöz. Ha nem, akkor próbáld újra!