Saul hite tehát új irányt vesz, annak középpontjában már Krisztus áll. Saul, azaz új nevén Pál apostol később végigjárja Kis-Ázsia, majd Európa számos városát, megszólítja a zsidókat és nem zsidókat, és gyülekezeteket alapít az akkor ismert pogány világban. A Szentlélek vezeti ebben, aki Pálnak minden adottságát új küldetésének szolgálatába állítja; szellemi képességeit, tudását, elszántságát, szenvedélyét, vezetői adottságait stb.
Lukács az ApCsel 9-ben így ír Pálról: Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket? De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, _____ nekik, hogy Jézus a Krisztus.
A böngésző címsorának végén töröld ki a „/” jelet és az előző választ.
Majd a https://bibliatarsulat.hu/jatek-harmadikhet- után írd be a kihagyott szót* csupa kisbetűvel, ékezetek nélkül, és nyomj ENTER-t.
Ha helyes a megoldásod, akkor eljutsz a következő kérdésünkhöz. Ha nem, akkor próbáld újra!
______________________
* A választ megkeresheted
• a Bibliában (Revideált új fordítás, RÚF 2014), vagy a
• https://abibliamindenkie.hu/ oldalon. (Amikor már megnyitottad a keresett fejezetet, a jobb felső sarokban lesz egy Olvasási beállítások gomb. Itt beállíthatod, hogy az oldalt pl. versszámokkal szeretnéd olvasni. Legközelebb már így fog megjelenni )