2. hét, 5. kérdés

Jézus követői tulajdonképpen két világban élnek egyszerre. Egyrészt persze itt a földön élnek, másrészt viszont már egy új életet is kaptak: Isten gyermekei, akik már hozzá és az ő országához tartoznak. Nem sodródnak többé tehetetlenül a többséggel, de nem is vesztegelnek tanácstalanul egyhelyben. Minden új, mélyebb értelmet nyert. Új identitásuk, új céljuk és reménységük van. A gyakorlatban együtt, örömmel és folyamatosan tanulják azt is, hogyan éljék mindennapjaikat szeretetben. A Szentlélek ajándéka, hogy ez az új élet egyre növekszik bennük.
Az e heti videónkban (https://www.youtube.com/watch?v=tI0Yh-lmq4c) így szólnak arról, hogy Jézus új követői hogyan kezdik megélni ezt az új életet:

Így érkezünk el a Lukács szerinti két templomhoz: az egyik a Heródes által építtetett jeruzsálemi templom, ahol Jézus tanítványai úgy imádják Istent, mint a többi izráelita.
Viszont már Jézusnak is van egy temploma, ami emberekből áll, és akik Jeruzsálem-szerte találkoznak, és egy új, merőben más életet élnek. A zarándokok többsége ugyan nem Jeruzsálemből származik, de együtt egy új _____ alkotnak, és egymásra támaszkodnak. Igen, eladták, amijük volt, így gondoskodva a köztük lévő szegényekről. Együtt esznek, és együtt imádkoznak. Az apostoloktól tanulják meg, hogy mit jelent annak a fényében élni, hogy Jézus a világ igazi királya.

A böngésző címsorának végén töröld ki a „/” jelet és az előző választ.
Majd a https://bibliatarsulat.hu/jatek-masodikhet- után írd be az itt kihagyott szót csupa kisbetűvel, ékezetek nélkül, és nyomj ENTER-t.
Ha helyes a megoldásod, akkor eljutsz a következő kérdésünkhöz. Ha nem, akkor próbáld újra!