2. hét, 2. kérdés

A tanítványok tehát Jeruzsálemben maradnak és várják ezt a megígért erőt. Majd elérkezik a pünkösd, és ahogy az ószövetségi próféták megjövendölték, Isten Lelke, azaz személyes jelenléte és ereje kiárad népére. A Szentlélek mindannyiukat betölti. Ezentúl nem a jeruzsálemi templomban, hanem velük, közöttük, sőt bennük van. Erőt kapnak az új élethez, és képességet, bölcsességet, bátorságot a tanúságtételhez.

Ez az erő először a tanítványok beszédeiben mutatkozik meg, majd gyógyításokban és csodákban is. Az iskolázatlan tanítványok, akiket megragad a Szentlélek, olyan nyelveken kezdenek beszélni az ünnepre hazaérkező tömeghez, amelyeket korábban nem is ismertek. A sokaság elámul az egyszerű halászember, a korábban Jézust megtagadó, majd megfutamodó Péter apostol első igehirdetésén, azon, ahogy az ószövetségi Írásokat idézi, bölcsen és világosan érvel. Szavai ráadásul olyan erővel és tűzzel telnek meg, hogy a hallgatói úgy érzik, mintha szíven találták volna őket, és a lelkükre beszélt (ApCsel 2,37.40).

Péter ekkor említ meg egy ószövetségi prófétát is. Most pünkösdkor teljesednek be Isten szavai, amelyeket a próféta így tolmácsolt: Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálólányokra is kitöltöm lelkemet abban az időben.

Mi a neve* annak a prófétának, akit az ApCsel 2-ben Péter megemlít pünkösdi beszédében?
A böngésző címsorának végén töröld ki a „/” jelet és az előző választ.
Majd a https://bibliatarsulat.hu/jatek-masodikhet- után írd be a próféta nevét csupa kisbetűvel, ékezetek nélkül, és nyomj ENTER-t.
Ha helyes a megoldásod, akkor eljutsz a következő kérdésünkhöz. Ha nem, akkor próbáld újra!
______________________

* A választ megkeresheted
• a Bibliában (Revideált új fordítás, RÚF 2014), vagy a
https://abibliamindenkie.hu/ oldalon. (Amikor már megnyitottad a keresett fejezetet, a jobb felső sarokban lesz egy Olvasási beállítások gomb. Itt beállíthatod, hogy az oldalt pl. versszámokkal szeretnéd olvasni. Legközelebb már így fog megjelenni 🙂 )