A Szentlélek erejével győzhetünk le minden akadályt. A Római Birodalom különféle vallású polgárai sokszor ellenségesen fogadják Pál apostolt és munkatársait. De a közöny, az elutasítás, vagy éppen a támadások ellenére Isten igéje mégis terjed feltartóztathatatlanul.
Pál bármi áron, a legnehezebb körülmények között is hirdeti az örömhírt. Az e heti videónkban (https://www.youtube.com/watch?v=rjbm4TKrWGw) így szólnak arról, hogy miért fogadja sok pogány ellenségesen Pál üzenetét:
[Pál] azt állította, hogy csak egy igaz Isten van, ő pedig a szolgája. Ezzel gyakran ellenállást, zavargást váltott ki. Megverték, sőt, börtönbe is zárták.
– De miért? Ez azért erős… – Azért, mert a római kultúrát a többistenhit tartotta egyben. Hitük szerint az istenek védték városaikat, plusz az istenek templomi imádata nagy bevételt jelentett.
Pál viszont nem azt mondta, hogy írjátok Jézust a többihez, hanem azt állította, hogy a többi isten erőtlen, sőt hamis. Tehát leszólta az életmódjukat. – Igen, de nem csak azt. Amikor Pál Jézusról mint új királyról beszélt, „Úrnak” vagy „Isten Fiának” nevezte őt. Ezek pedig a római császár megnevezései voltak. Így hát nem volt nehéz a politikai rend elleni _____ értelmezni Pál üzenetét.
A böngésző címsorának végén töröld ki a „/” jelet és az előző választ.
Majd a https://bibliatarsulat.hu/jatek-negyedikhet- után írd be a kihagyott szót csupa kisbetűvel, ékezetek nélkül, és nyomj ENTER-t.
Ha helyes a megoldásod, akkor eljutsz a következő kérdésünkhöz. Ha nem, akkor próbáld újra!