2021.05.07.

XIII. ONLINE BIBLIAISMERETI VERSENY

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét online bibliaismereti versenyt hirdet „A gondviselő Isten” címmel, amelyre középiskolásokat, valamint fiatal(os) felnőtteket is szeretettel várunk. A játék öt héten keresztül tart majd.

A verseny nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban és minél nagyobb kedvvel vegyék a kezükbe a Szentírást. Úgy véljük, ehhez az egyik legjárhatóbb út, ha különféle feladatokat kell megoldaniuk, amihez forgatniuk kell a Bibliát.

JELENTKEZÉS

A versenyre bármilyen középiskolás diák és fiatal(os) felnőtt jelentkezhet felekezeti hovatartozástól függetlenül a lent található űrlap kitöltésével. Egyéni versenyzők és legfeljebb 3-fős csapatok jelentkezését várjuk. A regisztráció határideje 2021. május 9. (vasárnap) éjfél.

A JÁTÉK MENETE

A verseny öt héten keresztül tart, és az első feladványokat 2021. május 10-én, hétfőn tesszük közzé. Minden héten öt kérdést teszünk fel. Ezekre egy-egy szó lesz a válasz, amelyeket a Bibliában vagy zenés videókban lehet megtalálni. A válaszokat egy megadott Táblázatba kell beírni.

A játék végső megfejtéséhez a Táblázat segítségével lehet majd eljutni. Az ehhez szükséges információkat az utolsó héten fogjuk elküldeni. A végső megfejtés egyetlen szóból áll, és a résztvevőknek mindössze ezt az egy szót kell majd beküldeniük az info@bibliatarsulat.hu címre 2021. június 13-án (vasárnap) éjfélig.

DÍJAK, DÍJÁTADÁS

A helyes megfejtést beküldők között könyvcsomagokat sorsolunk ki, amelyeket előreláthatólag postán küldünk majd el. Minden jelentkezőt sok szeretettel várunk!

A szervezők