Alapítók Gyűlése – 2015. december 8.
A Magyar Bibliatársulat Alapítvány 2015. december 8-án de. 10 órakor tartja a soron következő Alapítók Gyűlését, melynek helyszíne a MBTA Bocskai úti székháza. A napirend itt olvasható (pdf).
A Magyar Bibliatársulat Alapítvány 2015. december 8-án de. 10 órakor tartja a soron következő Alapítók Gyűlését, melynek helyszíne a MBTA Bocskai úti székháza. A napirend itt olvasható (pdf).
A Magyar Bibliatársulat Alapítvány Elnöksége és Kuratóriuma 2015 október 20-án tartja soron következő ülését. A meghívó és a tervezett napirend az alábbi linkeken olvasható: Meghívó Napirend
A Nagy családi gyermekbiblia az egész család számára kínál bibliaolvasós, beszélgetős, képekben gyönyörködős programot. A legkisebb gyermekek általa ismerkedhetnek meg először a Biblia örök történeteivel, tanulhatják meg azokat az emberi helyzeteket és döntéseket, amelyekkel a zsidó nép ősatyái és kiemelkedő hithősei, majd később Jézus és az apostolok is szembesültek. Marijke ten Cate illusztrációi önmagukban, a szöveg nélkül is értékes, szemet gyönyörködtető tablói a Biblia világának. A történetek szereplői arcán felfedezhetjük azokat az érzelmeket, amelyek bennünket is átjárnak a jól...
A háború vagy a béke vallása-e inkább az iszlám? Erre a kérdésre kereste a választ Molnár János orientalista és Karasszon István hebraista Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára moderálása mellett július 23-án a Csillagpont református ifjúsági találkozó keretei között megrendezett beszélgetésen. – Az iszlám szent irataiból bármi kiolvasható – hangsúlyozta Molnár János orientalista a szent háború kérdéskörével kapcsolatban. A komáromi Selye János Egyetem tanára elmondta: a Koránban nincs benne a „szent háború”, csupán a „dzsihád” kifejezés, amely az Isten útján...
A jövő héten kezdődő Csillagpont programjai között megtalálható a Bibliatársulat kerekasztal-beszélgetése is, melynek címe: Mit mond a Biblia és a Korán a szent háborúról? A média mindennapjaink részévé tette azokat a képeket, amelyeken terroristák a saját vallási igazságuk alapján embereket ölnek vagy félemlítenek meg. Lehet a terrornak vallási alapja? Mit mond erről a Biblia és a Korán? A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Molnár János (Selye János Egyetem Református Teológiai Kar), Karasszon István (Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar), valamint Pecsuk Ottó (Magyar Bibliatársulat) 2015. Július 23,...
Az alábbiakban közölt cikk elérhető ezen a linken: http://reformatus.hu/mutat/10945/ Három és fél órán keresztül, ragyogó napsütésben szólt Isten Igéje a járókelőkhöz több magyar bibliafordításban, illetve héberül, angolul, németül, olaszul, franciául és spanyolul is a Kálvin téri templom lépcsőjéről. A szervezők célja az volt, hogy a Szentlélek kitöltetésének ünnepén Isten szeretetének tágasságára hívják fel a figyelmet, aki egyformán adja Igéjét és lelki ajándékait a világ minden népének. A bibliaolvasásba bárki bekapcsolódhatott: a Kálvin Kiadó asztaláról meg is vásárolhatták az érdeklődők...
A Magyar Bibliatársulat rendhagyó bibliaismereti versenyt hirdet meg középiskolások számára. A verseny célja a Biblia alaposabb megismerése, mindazonáltal ez nem egészen hagyományos módon történik. A fiatalok egy ún. QR-kód segítségével tudnak belépni a játékba. A kód egy internetes címre mutat. Ezen a címen egy képet, zeneművet vagy éppen filmrészletet fognak találni, ill. egy kérdést, amely alapján elindulhat a keresés. A versenyzőknek el kell jutniuk egy pontosan meghatározott szóig a Biblia szövegben, amelyet aztán egy keresztrejtvénybe illesztve jutnak el a végső...