Alapítók Gyűlése
A Magyar Bibliatársulat Alapítvány december 8-án tartotta éves alapítói gyűlését. Az ülésről készült jegyzőkönyv az alábbi linken olvasható: Jegyzőkönyv az Alapítók Gyűléséről (2020. dec. 8.) Melléklet
A Magyar Bibliatársulat Alapítvány december 8-án tartotta éves alapítói gyűlését. Az ülésről készült jegyzőkönyv az alábbi linken olvasható: Jegyzőkönyv az Alapítók Gyűléséről (2020. dec. 8.) Melléklet
A Szómutató Szótár legnagyobb erőssége, hogy a héberül nem tudóknak is felkínálja a Biblia eredeti nyelvű tanulmányozását. A szótár bármelyik Bibliafordításhoz használható, mivel az eredeti héber szöveg alapján készült. SZERZŐI JOGI VÉDELEM ÉS OLTALOM A kiadvány adatai és programja szerzői jogi védelem és oltalom alatt áll, amely szellemi tulajdon, ezért mindenfajta másolás, letöltés, sokszorosítás vagy terjesztés bűncselekmény, amelynek erkölcsi, jogi és anyagi vonzata van!Kivételt képez a „másolás” menüpontban található lehetőség, amely adott esetben az igehelyek, bibliai idézetek másolását engedélyezi az egyes szavaknál.A...
Életének 74. évében elhunyt Tarr Kálmán lelkész, a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadójának alapító igazgatója, a Magyar Bibliatársulat egykori főtitkára. Tarr Kálmán 1947. január 16-án született, a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett és 1965-70 között tanult a Budapesti Református Teológiai Akadémián. 1970-75 között a református egyház Felekezettudományi Intézetének volt tudományos munkatársa, 1978-tól a református egyház Zsinati Irodája Sajtóosztályának osztályvezetője, illetve a Magyar Bibliatársulat titkára, később főtitkára (2003-ig). Egyik fő szervezője volt 1988-ban a Bibliatársulatok Világszövetsége (United Bible Societies) budapesti nagygyűlésének,...
2020. augsztus 28-án elhunyt Dr. Szigeti Jenő, adventista lelkipásztor, teológus, egytemi tanár. Egyházát évtizedeken át képviselte különféle ökumenikus testületekben, így a Magyar Bibliatársulat szöveggondozó bizottságában is. A jézusi szeretetet nem csupán tanító, de megélő evangéliumi hitű tudós lelkipásztor volt, nemzedékének egyik utolsó tagja. Istennek adunk hálát tálentumaiért, és hogy ismerhettük őt. https://adventista.hu/elhunyt-dr-szigeti-jeno-adventista-lelkipasztor-es-egyetemi-tanar/
A világon több mint hétezer nyelvet tartanak számon és ebből most a teljes bibliafordítások száma elérte a 700-at! Ezzel közel 5,7 milliárd ember – a világ népességének 80%-a – saját nyelvén olvashatja a teljes Szentírást. A teljes bibliafordítások háromnegyedét a Bibliatársulatok Világszövetsége (United Bible Societies) nemzeti bibliatársulatai készítették. A teljes hír angolul itt olvasható: https://bibliatarsulat.hu/wp-content/uploads/2020/08/RS96033_96033-converted-1.pdf
Az Infó Rádió érdeklődött a Magyar Bibliatársulat vizsolyi Biblia látogatóközpontot támogató adománygyűjtő akciójának állásáról. Eddig kb. 600 ezer forintot kaptunk támogatóinktól, aminek a vírushelyzetben nagyon örülünk és amiért hálásak vagyunk. Ahogy az interjúból is kiderül, a nemzeti örökség látogatóközpontja remélhetőleg megmaradhat. Közvetlen link (jobb kattintással, új lapon nyitható meg): https://bibliatarsulat.hu/wp-content/uploads/2020/08/Pecsuk-Ottó-InfoRádió.mp3 A hanganyag az infostart.hu oldalon is meghallgatható: https://infostart.hu/kultura/2020/08/01/akinek-fontos-a-magyar-nyelvu-biblia-lete-most-tehet-erte
Köszönöm, hogy részt vehettem, idén is színvonalas játék volt :) - S. V. Nagyon élveztem végig a feladatokat, és izgalmas volt megkeresni a válaszokat. Köszönöm, hogy veletek játszhattam! - Sz. Cs. Köszönöm, hogy részt vehettem a játékban, most is élveztem nagyon :) - K. Zs. Csodálatos útra hívtatok el újra ezzel a versennyel, hálás vagyok Istennek és nektek, hogy a részese lehettem! - V. T. Köszönöm az elmúlt heteket, nagy öröm volt leülni hétről hétre és foglalkozni a szövegekkel, az igével, az énekeket meghallgatni....
Március első vasárnapja a református egyházban hagyományosan a Biblia vasárnapja. A tematikus nap célja a szentírásolvasás népszerűsítése és a bibliafordítói munka ismertetése a gyülekezetekben. A tirek.hu beszámolója az eseményről a következő linken olvasható: http://www.tirek.hu/hir/mutat/43323/ A Kossuth Rádió református félórájában a bibliavasárnapról és Bibliatársulat munkájáról volt szó. A beszélgetés 13:43-tól hallható: https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2020-03-04_13-30-00&enddate=2020-03-04_14-10-00&ch=mr1&fbclid=IwAR1MRb33dPQAFTf1aEwVrQTHEV264khQdFWEDsMuVR72eg927YuRYKaAZ9M
Szeretettel ajánljuk Balázs Károly Újszövetségi szómutató szótárát, amely mostantól (egyelőre még tesztüzemben) a Magyar Bibliatársulat oldalán is elérhető: https://bibliatanulmanyozas.bibliatarsulat.hu