Elhunyt Samuel Escobar, a Bibliatársulatok Világszövetségének egykori elnöke
Az 1934-ben a perui Arequipában született Dr. Escobar a limai San Marcos Egyetemen diplomázott, majd a madridi Complutense Egyetemen szerzett PhD fokozatot. 1959 és 1985 között a Nemzetközi Evangéliumi Diákmozgalom (International Fellowship of Evangelical Students) utazó titkáraként, igehirdetőjeként és szerkesztőjeként dolgozott Peruban, Argentínában, Brazíliában, majd Spanyolországban. 1972 és 1975 között a kanadai Inter-Varsity Christian Fellowship igazgatója volt. A Latin-amerikai Teológiai Testvériség (Latin American Theological Fraternity) egyik alapítója és 1970 és 1984 között annak elnöke volt.
1985 és 2005 között a missziológia professzora volt az Eastern Baptist Theological Seminary-ben (Pennsylvania), illetve az Eastern University-n (St. Davids, PA). 2019 júniusáig a Spanyol Baptista Szövetség protestáns teológiai karán (Alcobendas) tanított. 1996 és 2004 között volt a United Bible Societies elnöke, 1995 és 2003 között pedig az International Fellowship of Evangelical Students elnöke is. Dr. Escobar 1979 óta felszentelt baptista lelkipásztor volt, Valenciában, Spanyolországban hunyt el 91 éves korában.
Leave a Reply