A téma a reformáció és a Biblia
Mezőberényben 2012. október 27-én 10 órakor kezdődött a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium reformáció ünnepi istentisztelete. A második kerülteti – a helyiek által tót templom néven ismert – evangélikus templom adott helyet az ünnepségnek. Az esemény egyik szervezőjével, Lázárné Skorka Katalinnal már az idén nyáron is együttműködött a Bibliatársulat a Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozó Lehetőségek Piacán történő jelenlétünk kapcsán, hasonlóan szép eredménnyel, mint itt, Mezőberényben.
Dr. Rückné Mező Györgyi igazgatóasszony és Győri Dávid lelkipásztor köszönték meg azt a százötvennégy Bibliát, amit a kilencedikes diákok kaptak ajándékba. A lelkipásztor reformációról szóló szemléletes előadásában elhangzott az a mondat is, hogy „Sokan nem is értették akkor (a reformációt megelőzően) a Bibliát, mert nem is volt nekik…” Erre a mondatra utalt vissza Burján Tamás, a Magyar Bibliatársulat munkatársa, kiemelve, hogy sok diáknak most már lett Bibliája, és kívánta, hogy Isten áldása kísérje annak olvasását.
Az eseményről készült fényképek más fotókkal együtt itt is megtekinthetők.
[slickr-flickr search=”sets” set=” 72157631879433409 ” type=”galery”]
Leave a Reply