A Magyar Bibliatársulat Alapítvány 2012. évi közgyűlése
2012. december 12-én tartotta a Bibliatársulat éves közgyűlését. A nyitó áhítatot Kendeh K. Péter, az evangélikus Luther Kiadó igazgatója tartotta az Útmutató napi igéi alapján.
A rövidebb elnöki és a nagyobb terjedelmű főtitkári beszámoló, amely a Bibliatársulatok Világszövetsége (UBS) változásairól és a nemzetközi bibliamunkáról is tudósított, egy igen eseménydús évről adott leírást.
Dr. Galsi Árpád, a Református Kálvin Kiadó igazgatója, a 2012-ben megjelent kiadványokról és a 2013-as kiadói tervekről szólt. A pénzügyi jelentések és az előterjesztett költségvetés után D. Szebik Imre, a MBTA elnöke, megköszönte Mészáros Kálmán baptista testvérünk tizenkét éven át tartó szolgálatát, majd felolvasta azt a levelet, amelyben testvérünk megköszöni az együttes szolgálatban telt éveket.
A kérdésekre és válaszokra is időt adó találkozó sok hasznos információval látta el a közgyűlés tagjait a magyarországi bibliamunkát illetően, amelynek legfontosabb feladata 2013-ban a revideált újfordítású Biblia új kiadásának nyomdai előkészülete lesz a Kálvin Kiadó részéről.
[slickr-flickr search=”sets” set=” 72157632432696354 ” type=”galery”]
Leave a Reply