Blog

Az előzmények

Az 1975-ben megjelent Új fordítás a huszadik századi magyar protestantizmus kiemelkedő lelki, szellemi és kulturális örökségévé vált. Ahhoz, hogy a jelentőségét jobban értsük, érdemes felidézni az előzményeket, a tágabb kontextust, amelyből kinőhetett ez a fordítás.

A korábbi bibliafordítások között kétség nélkül a legjelentősebb és legtekintélyesebb a református esperes, Károlyi Gáspár fordítása volt, amely először 1590-ben jelent meg az észak-magyarországi Vizsolyban. Nagyon hamar világossá vált, hogy egyetlen bibliafordítás, így a vizsolyi sem örök és változ(tat)hatatlan, legyen bármilyen kiváló, Lélektől lélekig ható, egyházformáló és életeket megszólító. A magyar nyelv változása miatt a Károlyi-Biblia is hamarosan revízióra szorult. Elsőként Szenci Molnár Albert, Károlyi egyik tanítványa végezte el a szükséges szövegjavításokat 1608-ban, Hanauban megjelent kiadásában. Sok revízió követte egymást az évszázadok során, némelyik kimondottan a revízió szándékával készült, máskor azonban önállónak szánt bibliafordítási kísérletekről mondta ki az utókor, hogy végső soron Károlyi-revíziók voltak. Az utolsó jelentős revíziót már a 19. század végén, a Brit és Külföldi Bibliatársulat megbízása alapján egy protestáns teológusokból álló bizottságnak köszönhetjük. Ez a mélyreható, szinte már önálló bibliafordításnak is tekinthető revízió 1908-ban jelent meg. A magyarországi református egyház ezt az 1908-as szöveget használja mindmáig autorizált Bibliaként – az új fordítás mellett. A Károlyi-Biblia utóélete, pontosabban az arra való hivatkozás és a szöveg felhasználása nem ért itt véget, hiszen a 20. század végén és a 21. század elején is több olyan Károlyi-revízió látott napvilágot, amely az 1908-as szöveg „modernizálását” tűzte ki célul.

Az új magyar protestáns bibliafordítás

Az 1908-as revízióról már a megjelenése idején viták folytak (ez persze egyáltalán nem meglepő új bibliafordítások esetében); egyesek azt kifogásolták, hogy túl mélyreható változtatásokat hozott, mások azt, hogy csak félmunkát végzett, és inkább egy új bibliafordításra lett volna szükség. Kétségkívül archaikusabb szöveg jelent meg, mint amit a korszak irodalmi, illetve köznyelve indokolt volna (ennek belátásához elég fellapozni az ugyancsak 1908-ban indult Nyugat lapszámait). Az új magyar bibliafordítás iránti igény tehát fennmaradt. Károlyi Gáspár fordításának tekintélye miatt ugyanakkor csak revízióról illett beszélni egyházi körökben. Az 1930-as évek elején a Brit és Külföldi Bibliatársulat már elhatározott egy újabb revíziót. Ennek végrehajtásával Czeglédy Sándor volt pápai teológiai tanárt, valamint Raffay Sándor evangélikus püspököt bízták meg. Munkájuk eredményeként 1938-ban megjelent egy újabb, revideált szöveg.

Az 1940-es évek végének óriási politikai változásai oda vezettek, hogy a Brit és Külföldi Bibliatársulat elhagyta Magyarországot, és a magyar Biblia kiadásának feladatát, valamint egy esetlegesen elkészítendő új fordítás felelősségét 1949-ben a református egyházra ruházta át. Egyházunk ezt a munkát ökumenikus szellemben kívánta gyakorolni, ezért létrejött a Magyar Bibliatanács, amelynek elsődleges feladata volt az új Károlyi-revízió koordinálása. A Bibliatanács, megtartva a már 1947-ben megalakított fordítói szakbizottságokat, arra adott megbízást, hogy végezzék el a Czeglédy Sándor és Raffay Sándor által jegyzett revíziót.

Az újszövetségi szakbizottság 1951-re elkészítette az Újszövetség revízióját, amely valóban modernebb lett, mint az 1908-as szöveg. Ugyanakkor a bizottságokban sokan adtak hangot abbéli meggyőződésüknek, hogy a Károli-Biblia revíziója nem folytatható tovább a Károlyi-szöveg jellegzetességeinek elvesztése nélkül. Dönteni kellett, hogy vagy érthető, akkori magyar nyelven szóljon a fordítás, vagy továbbra is emlékeztessen a Károlyi-szövegre. Az újszövetségi bizottságot 1964-ben átalakították, és akkor már nem revízióra, hanem egy új fordítás elkészítésére kapott megbízást. Az 1967–1970 közötti években megjelent próbakiadások már az ő munkájukat tükrözik.

Az új bibliafordítás elvei akkor formálódtak ki, amikor a bibliafordítás tudománya is önállósult a nemzetközi színtéren. Ennek a tudományos fejlődésnek és az azt kísérő vitáknak a lenyomata tetten érhető az ó- és újszövetségi szakbizottságok útkereséseiben. Abban konszenzus volt, hogy az új fordítás alapja a modern bibliatudomány és szövegkritika eredményeit tükröző Kittel-, illetve Nestle-szövegek legyenek. Egyetértés volt a legújabb exegetikai eredmények felhasználást illetően is.
Jelszóként Kocsis Elemér fordító, későbbi püspök szerint ezt fogalmazták meg: „szöveghűség – jó magyarság – gyülekezetszerűség”. Vita volt és maradt ugyanakkor a bizottságok tagjai között az úgynevezett konkordantivitás (vagyis, hogy a fordítás inkább formai vagy tartalmi megfeleltetéssel történjék) és az akkor újnak számító dinamikus ekvivalencia elve kérdésében. Általánosságban elmondható, hogy az ószövetségi szakbizottság inkább hajlott a dinamikus ekvivalencia óvatos alkalmazására, míg az Újszövetség fordítói inkább igyekeztek megtartani a formai ekvivalenciát (közelebb maradva a szó szerintiséghez).

Az új magyar protestáns bibliafordítást jelentősen támogatta a Bibliatársulatok Világszövetsége (United Bible Societies), legfőképpen szakmai eszközökkel: konferenciák, fordítói konzultánsok bevonása, majd később nyomdagépek beszerzése. Ennek kiemelkedő állomása volt az 1970. november 10–14. között Budapesten tartott nemzetközi bibliafordítói konferencia, amelyen Eugene A. Nida is részt vett. Az új fordítás 1974 őszére elkészült, szövegét B. Lőrinczy Éva kandidátus, az MTA Nyelvtudományi Intézetének osztályvezetője lektorálta. 1975 tavaszán került nyomdába a kész lenyomat, és 1975 októberében az Egyetemi Nyomda befejezte az első kiadás példányainak nyomtatását. Az új bibliafordítás létrejöttében a fordítók és a Református Sajtóosztály munkatársai mellett elévülhetetlen érdeme volt Bartha Tibor református püspöknek.

Azóta az új fordítású Biblia két revízión ment keresztül, a Magyar Bibliatársulat Szöveggondozó Bizottságának köszönhetően, 1990-ben és 2014-ben. Utóbbit, a RÚF 2014-et a református egyház zsinata az 1908-as revideált Károlyi-fordítással együtt a református istentiszteletek „hivatalos” bibliafordításaként határozta meg.

Pecsuk Ottó
lelkipásztor, a Magyar Bibliatársulat főtitkára