Az új bibliakiadás a nagyközönség előtt: könyvbemutató és ünnepi istentisztelet
Az előző héten két alkalommal is megismerkedhetett a nagyközönség az újonnan megjelent revideált új fordítású Bibliával. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon nagyszámú közönség előtt mutatták be az új bibliakiadást, ezt követően pedig a budavári evangélikus templomban tartott ökumenikus istentiszteleten a Bibliatársulat munkájában részt vevő tizenkét felekezet képviselői közösen adtak hálát Isten szaváért, mely immár új köntösben szól hozzánk magyar nyelven.
A könyvfesztiválon tartott bemutatón Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára beszélgetett a jelenlévők előtt a revideálás munkájáról, az ezzel járó kihívásokról, személyes élményekről, tapasztalatokról a revíziót végző szakemberekkel (név szerint: Vladár Gábor, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora, Bácskai Károly, az Evangélikus Hittudomány Egyetem oktatója, Tokics Imre, az Adventista Teológiai Főiskola tanára, Kustár Zoltán, a Református Hittudományi Egyetem professzora, és Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója). Az eseményen Kubik Anna színművész olvasott fel szövegrészleteket a revideált kiadásból, Kéringer László előadóművész pedig a bibliai szövegeket feldolgozó zeneműveket adott elő.
Részletes beszámoló a reformatus.hu oldalon >>
Az ökumenikus hálaadó istentisztelet liturgiájában közösen vettek részt a Bibliatársulat tizenkét tagegyházának képviselői. Dr. Bölcskei Gusztáv igehirdetését követően nemcsak az egyes felekezetek, hanem a különböző korcsoportok is jelképesen használatba vették a Szentírást: a gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek egyaránt képviseltették magukat egy, az életkorukhoz illő bibliai idézettel, a jelenlévő egyházi tisztségviselők pedig a magukénak ismerték el az új kiadást. Az ünnepi istentiszteleten a Psalterium Hungaricum kórus szolgált, vezényelt Arany János. Orgonán közreműködött Ferenczyné Koós Anita és Tóka Ágoston improvizációkat adott elő.
Részletes beszámoló és az istentiszteletről készült felvétel a reformatus.hu oldalon>>
Szeretnénk megköszönni minden kedves részvevőnek a Biblia iránti érdeklődését, valamint hogy együtt ünnepelhettük ezt a számunkra oly fontos eseményt!
MBTA
[slickr-flickr search=”sets” set=” 72157644478730264 ” type=”galery”](fotó: Vargosz)
[slickr-flickr search=”sets” set=” 72157644464025122 ” type=”galery”](fotó: Dimény András)
Leave a Reply